2018. november 5., hétfő

Éber álmodás



Éjjelenként, míg ámulom a csöndet,
s lágy sóhajjá halkul a liget,
szívem egy régi filmszalagot pörget,
nem gyötri se friss, se régi seb,

se titkos ábránd, se dacos tagadás,
ilyenkor a távolt vizslatom,
és lassú mérgű vágy, heves akarás
kerget hozzád, messzi csillagom.

S míg fészkét rakja mélyemben az öröm,
szűz derűjében valami forr,
talán a hit, amelyből álmom szövöm,
hogy láthatlak majd valamikor.

Sok szív kihűl, sok bizakodás lankad,
jaj, változó minden idelenn,
nézd el hát így, hogy szívem egyre faggat,
a mi nászunk ugye végtelen?
 

Nincsenek megjegyzések: