2018. november 5., hétfő

Áldó csöndedben



A csöndedre fekszem éjjel,
s hallgatásodra ébredek,
emlékem megfér a kéjjel,
amit tőled remélhetek.

Valaha harsogtál bennem,
miként a zúgó vízesés,
hangrobbanás a szívemben,
melyet kísér a lüktetés.

A fogyó szó nyugalmat ad,
bizonyosságot sugároz,
lelkünk úgy is összetapad,
ha nem áld a szó, s nem átkoz.

A csöndedbe bújva élek,
perelő, vad lármás napon,
így nem érnek veszteségek,
a csöndedben megbízhatom.

Elűztem már minden zsivajt,
zajt, morajt, dörejt, mi rombol,
nem hallok már ártó ricsajt,
s lelkem lelkeddel dorombol.

Millei Lajos 


Nincsenek megjegyzések: