2018. július 8., vasárnap

Nélküled



Nézd, a fák élénkzöld lombjain
feltűrt ingujjú szellő zongorázik,
meztelenre vetkőzött a nyár,
a lelkem mégis fázik.
Valami nincs, valami fáj,
valami őrülten hiányzik.
Kövérre hízik minden percem,
mégsem dajkálom őket, unottan
kísérem sírba az elmenőket,
hogy szenvtelen, fásult arccal
fogadhassam az érkezőket.
Hiába pumpál újult vért az élet,
hiába a szavak szívbizsergető bája,
tüzem melege immár semmivé lett,
elnyűtt, viharvert a kedvem artériája.
Nézd, aranyruhát öltött köröttünk a táj,
a tó tükrén pár habfelhő csónakázik,
fodrot karcol rá néhány szomjas fecskeszáj,
de a levetkőzött lelkem még mindig fázik.
Valami elhagyott, valami nincs, valami fáj,
valami áldott kín őrülten hiányzik.

Millei Lajos

Nincsenek megjegyzések: