2018. április 8., vasárnap

Légvárlakók




Ma napszálltakor hazafelé menet
a szántók fölött még barna volt a csönd,
vad erők vették űzőbe a szelet,
s zord füst takarta a Napot odafönt.

Mázsás teher feküdte meg a lelkem,
s az egyre csak dagadt, egyre csak dagadt,
porig sújtott, amidőn elképzeltem,
hogy összetört jövőnk sír talpam alatt.

Az emberi hit sziklát repeszt, ha kell,
és mi mégis két ábránd közt rekedtünk,
gyűjtött útravalónk velünk porlad el,
míg mezőre hajtjuk harci szekerünk.

Csak eltévedni maradt némi erőnk,
s keservvel hizlalni félelmeinket,
de majd ha csönd feszít, s fogy a levegőnk,
mit hagyunk hátra a gyermekeinknek?

Nincsenek megjegyzések: