2017. október 4., szerda

Háromszor...




Háromszor láttam én anyámat meghalni.
Hogy osztódjon bennem a maró fájdalom,
először, mikor tudta, győz a gyilkos kór,
és visszavágni már nem lesz több alkalom.

Másodszor, amikor az étel visszajött.
A rákkal megtelt gyomor nem kér vacsorát,
és Ő széttárt kézzel és könnyező szemmel
szenvedte az életet. Várta a halált.

Harmadszor pedig, csak tágra nyíló vággyal
nézte szerényen az utolsó villanást.
Szelíd szeretettel a tekintetében
feltérképezte épp a végső állomást.

Háromszor kellene nekem megszületni,
hogy tudjak annyit adni, mennyit Ő adott.
Három élet talán elég lenne arra,
hogy kibeszéljem azt, mit Ő elhallgatott.

Háromszor kellene a világra jönnöm,
hogy eljussak oda, ahová Ő jutott.
Háromszor kellene a halált ölelnem,
hogy megtudjam, Ő mennyi szenvedést kapott.

Három élet terhét magamban hordozva,
tán lehetne a hitem hasonló kemény.
Három világ terhét magamra felvéve,
tán lenne szívemben fele annyi remény.

Szeppent fiúkra hagyva pillangó-időt,
így múlik a világ. Anyáink meghalnak.
Megváltó szándékkal majd új anyák jönnek,
és új világoknak új fiúkat adnak.

Millei Lajos

Nincsenek megjegyzések: