2017. október 5., csütörtök

Fény és homály közt



Kín-magot vet újra bennem az ősz,
szívembe mártja ecsetjét a gyász,
s ahogy lelkem emlékeden időz,
lassú méregként átitat a láz.

Úgy vitt magával a tizenegy év,
mint fuldoklót a mentő gerenda,
de nem várt sehol se öböl, se rév,
se szíved lámpása, Te, Legenda.

Egyhelyben ringat az örök semmi,
és nem bírok árjából kitörni,
nem tudok, Apu, se hozzád menni,
se régi magamhoz visszajönni.


Nincsenek megjegyzések: