2017. február 5., vasárnap

Féltelek



Ezer apró féltés szorongássá válik,
szurkálja a lelkem egész napnyugtáig.
Száz remegő szorongás aggodalmat szül,
mely szaggatja a szívbőröm kéretlenül.
Tíz aggódásért a féltés fejedelme
görcsös reszketést ad, hogy szokja az elme.
Így váltok naponta ezer apró féltést,
száz bús szorongást és tíz aggódó érzést
egyetlen tonnányi maró reszketésre,
mely hajnaltól napestig félelmem fészke.
Hisz védenélek én, megóvnálak legott,
de a napi munkádban nem lehetek ott.
Nem ülhetek válladon, s kibomló hajad,
nem lehet szememnek ünneplő pillanat.
S ha megfárad benned a tenni akarás,
én nem nyújthatok reményt, csak valaki más.
Mégis, mikor este a szemedet látom,
benne megtalálom az egész világom,
s a nappal lángragyúlt ezer féltésszikrát
kioltja bennem a megrebbenő pillád.
Bűvös menedékhangod nyugalma éltet,
s messzire űzi a nappali rémképet.
Ez erőt ad nekem, hogy fölényes legyek,
dacos, bohém, pajkos, akár egy kisgyerek,
megannyi álcsínnyel szaggatom aurád,
hogy ne tudd meg soha, mennyit gondolok Rád.

Millei Lajos

Nincsenek megjegyzések: