2017. január 15., vasárnap

Apám



Sziklába ölelve, kapaszkodva
gyökerét, gyökerekbe fonva,
ki tart a fa a semmi peremén,
talán úgy, mint néha én,
mikor a sors ellök magától,
és semmim sincs, se közel, se távol,
csak te, itt bennem, az örök szikla,
lelkem ága mindened szorítja,
mindened szorítja, igaz minden emlék,
de tudom, ha nem szorítanám,
már rég nem is lennék.

Tóth János

Nincsenek megjegyzések: