2016. november 27., vasárnap

Mától nyugatról virradjon




Keletről ijesztő felleg közeleg,
segítségért kiáltoz a büszke rög,
sosem-bírt rabláncok, véres kötelek
szorításából az Éghez könyörög.

Először halkal, majd fájón zokogva,
szemforgatva zúg, mint az iszaptenger,
mert jaj, nem érti meg, hova lett, hova,
az őt vigyázó, istenhívő ember.

 Minden nép alszik. Mélyen, öntudatlan.
Vad moraj hallik szerte a vidéken,
vén Európánk fohászkodik térden.

Hiába is nyög. Minden mozdulatlan.
Tengernyi aluvó közönyét nézem.
Hát egyedül én, csak én vagyok ébren?



Azt kérdezed, mikor jön el a világ vége. Nem vetted észre, hogy régóta benne vagyunk már?

Müller Péter

Falvak



Felnőtt a gaz, újra úr a gyom,
beszakadt tetőn ül a fájdalom,
vályog húsról tapaszbőr szakad,
bozót mélyén lesben áll a vad.

Kiborultak a százéves falak,
a gerendán megbújó szavak,
mint fiókák és a fecskefészek ,
földön hevernek, levert remények.

Nagyot lépett a harang lába,
üresség  hever a lábnyomába,
ami kúszik, bekebelez lassan,
mindent, ami halott, lakatlan.

Udvaron sír a régi szoba,
eltört bölcsőn az idő tejfoga
a ringató kéz nyomait rágja,
mi lesz majd, ha fogait váltja?

Meggörnyedve a templom letérdel,
utolsó imát téglavér pecsétel,
s mikor a falut a hit magára hagyja,
nagyot sóhajt nyelvetlen harangja.

Tóth János

Világom, világom



Gyűlölet a gyűlölettel
karonfogva járnak,
vágyaink a vétkeinkkel
folyton szemben állnak.

Gyilkosok és áldozatok
vérfakasztó hitben –
Világomban hatalmasok
játszanak – ez minden.

Arany-Tóth Katalin

Ha két kézzel osztom is



Álmokat hajlítok dacakarattal
a reménytelen hajlékszegletekbe,
fényporba mártott, biztató szavakkal
szikrákat szórok szét fakult lelkekbe.

A vakok csak állnak, nem látják kincsem,
fejüket rázva, Ők vidámat várnak,
jókedvű szőkét az ősz Élettincsen,
mosolyvonatot málló állomásnak.

 Be szeretném, ó, megértetni velük,
az osztozkodó kín sosem szomorú,
megélt fájdalmaknak az az Istenük,

ha fényt hinthetnek, mint sok tűzkoszorú.
A kért jókedveknek kötve a kezük,
s tiszavirág létük hamis modorú.

Millei Lajos