2016. december 29., csütörtök

Talántalan



Úgy folyt körbe, mint a tánc a lábad.
Tested karomban ringó ütemén
súgni hoztad a messzi fákat,
és együtt lassultunk, te meg én,

és beleolvadt a dallamokba
a részegre szédült nyári nap,
belül mindkettőnk eldobogta
amit a szétszórt pillanat
megélni vágyott... és mégse szálltak
körénk lepkék, se csillagok,
lassultunk, és a csend dalának
szikrája elhalt, ránk fagyott.

Ma minden dallam elém idézett.
Gyomromban álmok játéka; emlék,
ha ott tudhatnálak, teérted
a talántalanba is visszamennék.

Hepp Béla

Nincsenek megjegyzések: