2016. december 29., csütörtök

Áldalak érte




A rád gondolás ma úgy jár át,
mint hűs huzat a házat,
dacom letépte álruháját,
nézd, csupa alázat,

és lásd, bálványozó könny pereg
lelkem ablakából,
míg összeraklak újra meleg
emlékek anyagából. 

Nincs haragárny, nem dúlja lelkem
az ostoba gyermekláz,
mélyéből buzgó hála serken,
s az végre egyberáz.

Hiszen csakugyan megértettem,
(s megérte bíz’ várni...),
csak azért engedted el kezem,
hogy magam tudjak járni.

Nincsenek megjegyzések: