2016. november 27., vasárnap

Ha két kézzel osztom is



Álmokat hajlítok dacakarattal
a reménytelen hajlékszegletekbe,
fényporba mártott, biztató szavakkal
szikrákat szórok szét fakult lelkekbe.

A vakok csak állnak, nem látják kincsem,
fejüket rázva, Ők vidámat várnak,
jókedvű szőkét az ősz Élettincsen,
mosolyvonatot málló állomásnak.

 Be szeretném, ó, megértetni velük,
az osztozkodó kín sosem szomorú,
megélt fájdalmaknak az az Istenük,

ha fényt hinthetnek, mint sok tűzkoszorú.
A kért jókedveknek kötve a kezük,
s tiszavirág létük hamis modorú.

Millei Lajos

Nincsenek megjegyzések: