2016. október 28., péntek

Sétálós szonett



Vetkezik tovább a rozsdamarta táj,
s fák veszítenek levélnyi verseket.
Csak kövess, segíts az úton is puhán
lépni csendesen, miként a szellemek.

Gomba nő a szűzavar fölött megint,
ősz időz a suttogó füvek szelén.
És ma barna lesz a föld, ha tél legyint,
zúzmarát csikorgató fogú, de én...

…tűzre tettem el belőled oly sokat,
hogy hiába dermed itt novemberem,
mégis éri napsütés az arcomat.

Mindenünk helyett ez itt a mindenem.
Sok dolog veszett velünk, de ez maradt:
bennem égsz ma is, fogod meleg kezem.

Piro M. Péter

Nincsenek megjegyzések: