2016. október 7., péntek

Ölelkezés az ősszel



,,Kóbor, szabad üvöltés az élet",
de néha, ha csend van,
én akkor se félek.
Túlél majd család, rokon és barát,
kiknek elloptam egy-egy
boldog pillanatát.
A keringőző élet fájó lábú tánca
pezsdíti vérem,
s pár kapcsolat románca
ad erőt, hogy tűrjem a magányt,
és a könnyező lelkem,
az emlékek kendőjével
néha megtöröljem.
Úgy vágytam a fényre,
a felhők közt villanó, vakító kékre,
s ha néha bánat takarta is a Napot,
azért még élek.
Azért még itt vagyok!
Viráglelkem azért is dalol,
meghallják még talán,
és felismerik valahol.
Nem vetem szememet vásári csodákra,
illanó reményekre,
hazug keresztfákra:
én a tiszta forrás után vágyom,
mely elrejtve pihen meg,
a vérző gondolatágyon.
Hamarosan megint ősz van.
Fáradó szememen köd, előtte pára,
az elmúlás rásóhajt e szertelen
világra,
de nem fáj, mert átsejlik e párán
a hívó végtelenség,
a végesség határán.

Millei Lajos

Nincsenek megjegyzések: