2016. október 23., vasárnap

Életre hívom




Lelkem falához harangnyelv ütődik,
lankadt véremben hálatűz ropog,
lángja fölszökik, föl a felhőkig,
hol az idő szárnyán hatvan év forog.

Visszamegyek oda, ahol vad kezek
tépték szerteszét nemzetem hitét,
hol az eszméknek dárdát szegeztek,
hol muszkaféreg rágta hazám szívét.

Ott vagyok épp, hol előbb nagyon halkan,
majd búgó hangon fülembe nyögik,
hogy ma, e gyilkos ólomviharban,
a „szabadság” szó hős vérrel íródik.

Fanyar lőporfüst fojtogat még mindig,
de kedvem támad felkiáltani:
népem ajkát hogyha csendre intik,
belereccsennek a világ bordái.

Minden bitorlónak ma azt üzenem,
e szent földön, aki vet, az arat,
itt börtönfalat bont a türelem,
mert örökkön győz a magyar akarat.

Nincsenek megjegyzések: