2016. július 10., vasárnap

Ma még



Ma még vágyom valami szív-melegre,
hogy elmém végre végleg elfeledje
a mindennapokba mart hiányokat.
Oly sokan leintenek - nem értenek,
mi fáj abban, mit az út sorsomnak ad.

Ma még tengereken csüng tekintetem,
és ölelést halmoznék édesdeden,
várnék érdektől mentes, jó szavakat,
de csak falak mögötti hallgatás van.
Minden lépésembe bűn, önzés ragad.

Ma még utaznék bújva, szerelmesen,
csacsognék csókokba hullva, s úgy lesem
a pillanatba rejtett méz-titkokat,
mint virágszirmokon fogódzó méhek,
ahogy nektárért küzdve kitartanak.

Ma még meg-megállok, hogy visszanézzem:
el mint rontottam, mit kell újra élnem.
Bennem vitázik bocsánat és harag,
a jónak való megfelelés éltet,
de a boldog lét magamtól megtagad.

Ma még az elmúlt szépre emlékezem,
mikor mesémmel aludt el gyermekem,
s ahogy éjekhez feszülve megvirradt
hiányomban közel a kéklő távol;
a vágy szívemben ma éppúgy világol.

Ma még hajtom hitemben a lényeget,
de a fásult unalom már integet.
A színek lassan ráncokká fakulnak,
s az életemből kiszűrődő fények
temetők merengő csöndjébe halnak.

Ma még elmondanám, ha lenne érvem,
mi fontos, és mire nincs szóm, csak érzem.
Láncokhoz kötve növesztem szárnyamat
gyűlölők elől menekítve szívem,
s már kevés a tér, mi szállni megmaradt.

Arany-Tóth Katalin

Nincsenek megjegyzések: