2016. június 12., vasárnap

Vágyszárnyaim erejével


A suttogásom nem jut el hozzád,
jaj, hiába is erőlködöm én,
s még mielőtt a füled átkoznád,
vagy jajongnál a létünk peremén,
a szélzúgással üzenem Neked,
hogy hamarosan megfogom kezed.

Lehet, hogy néha félve,
és vissza-visszanézve,
de feléd szállok én,
az élet kék egén.

Az tettvágyamnak póráza már nincs,
vén, rozsdaette lánca elszakadt,
szárnyam alatt a légtér immár kincs,
hát repítse e büszke szárnyakat,
szivárvánnyal festem az égre fel,
ha útra kelsz, úgy meg is érkezel.

Lehet, hogy néha félve,
és vissza-visszanézve,
de feléd szállok én,
az élet kék egén.

Csak várd a sólymod, tárd szét a karod,
fehér selymet tűzz ki a kapura,
ne némuljon el soha sóhajod,
jő még fény az égiháborúra,
a habfelhőkbe vésem be neved,
és hamarosan megfogom kezed.

Lehet, hogy néha félve,
és vissza-visszanézve,
de feléd szállok én,
az élet kék egén.

Millei Lajos

Nincsenek megjegyzések: