2016. május 15., vasárnap

Mért búsulsz?



Mért búsulsz? Szemeid könnye miért pereg?
Mi fáj? Nézd, odakinn a zizegő, szelid
ágak közt legyező fény kacag álmatag.
Légy hát víg, mosolyogj te is.

Oszlik-foszlik a tél, olvad a hó, ezüst
párák lengnek a vén, rest hegyek ormain
s fodros pántlikaként táncol a hüs patak.
Mért csak téged emészt a bú?

Menj, sétálj a mező földszagu utjain
s nézd némán a füzek csöpp rügyeit s a kék
égbolt fellegeit. S győzd le a bánatot,
lelked zengje be az öröm.

Hidd el, balga dolog tépni magad, hisz egy
ember semmi se itt. Fontos a földön az,
hogy az emberiség törjön előre, mig
el nem éri a végzetét.

Menj és lesd a rügyet. S majd ha kibomlik a
forró, dus tavasz, irj verset a porba, mit
széthord lágyan a szél. S mámoros orgona
fürtjével koszoruzd fejed.

Ölbey Irén

Nincsenek megjegyzések: