Vörös Liliom

Egy olyan papírlapokra kinyomtatott, verscsillagokkal beragyogott, sziporkázó égbolt megcsodálására invitálom, melynek barangolása közben, hittel állítom, hogy lélegzetelállító és ámulatba ejtő szóképekkel fog örök életre szóló barátságot kötni.

Elöljáróban a költőnőről szólnék néhány szót. Kovács-Popa Daniela nem Magyarországon látta meg Isten kék egét. Nagyváradon született, s közel húsz éve annak, hogy Reményik Sándor - Eredj, ha tudsz című versének hatására elhatározta, Magyarországon fog élni. Megtanul magyar nyelven beszélni, gondolkodni, álmodni, és legfőképpen káprázatos szóképekkel magyar lírát festeni az Ő nagy műgonddal kiérlelt, míves, lélekölelő ecsetjével a mai magyar irodalom palettájára. Bátran kijelenthetjük, hogy léleksimogató, magyar nyelvű lírája mára már tökéletesen beérett, hisz valami varázslatos szókinccsel beszéli a nyelvünket, olyan egyedi szóképekkel megfűszerezve, amely párját ritkítja.

A költőnő versei a gyengédség, a szeretet iránti vágyódás mellett: „A vad vágy itt feszül, ujjaim hegyén, / s míg szempillámat lomhán zárom Reád, / Te nyújtózz csak szívem nyitott tenyerén, / én majd a lelkemet göngyölöm alád.” (Ha álom vagy), dalos ajkú pacsirtaként hívják fel a figyelmünket a természet ölelő szépségeire: „A Hold hanyatt feküdt a diófa ágán, / habkönnyű álomként ringatózott rajta, / ahogy együtt táncoltak a szél kottáján, / úgy nyitotta zsilipét a csodálkozók ajka.” ( Lengyeli idill). Szinte meleg bizsergés simogatja az ember lelkét e versek olvasása közben, mert olyan csodás, kézzel tapintható képeket láttatnak ezek a sorok, hogy legszívesebben mindegyiket felszögeznénk lélekszobánk falaira.

Ám a természet megóvásáért is gyakorta felemeli Kovács-Popa Daniela a szavát: / Baltaél mélyült az erdők húsába, / és nyomába megindult a vér, / a bütykös tölgyek eddigi dús ága / holttá vált a dorongok tövén./ (Ember vagyok).

Számtalanszor megesik, hogy az ünneplőbe öltözött szó, ajkáról vágyszárnyak óhajsuhogásával érkezik el hozzánk, s mi bámulva csodáljuk e költő kristálytiszta, gyermekien őszinte vallomását. „Szeretném fölkutatni, s végül megtalálni / azt az egy csepp rejtőzködő, tiltott örömet, / rímekbe tördelni, majd szavakká formálni, / és átnyújtani nektek legszebb gyönyörömet.” (Új szentség nyomában) Szóvirágainak pompázatos szirmai ebben a kötetben, csak úgy ontják a líra nemesen édes illatát. Átlátszóan kristálytiszta, jó szándékú szíve, az elesett embereket felkarolni vágyó akarata, sok-sok verséből kicsengve még a legmogorvább olvasóból is előcsalogat egy elismerő tiszteletet, csodálatot kiváltó mosolyt.

Válogatott, finoman ívelt szavai közt előszeretettel rejt el egy-egy régies hangzású kifejezést, melyek világítótorony módjára hívják fel a figyelmet az ezer árnyalatban élő magyar nyelv kiaknázatlan szépségeire. Tudatosan éli és hirdeti a szép szó szükségességét, nemegyszer elitélve anyanyelvünk sárba tiprását, megcsonkítását. „Nem hajt új ágat ősmagyar nyelvünk? / A szép szó elhal. Nem kell senkinek. / Meghajszolt és holtra fáradt lelkünk / behódol korunk törvényeinek? / Hagyjuk? Én bizony nem. Nem hagyhatom. / Kazinczy lüktető láza visszatart. / Nézd, Barátom... gyűl a sokadalom, / Ady Komp-országa Nyugat felé tart. (Üvölt a vészharang)

Költői sokrétűsége, nagyjaink iránt érzett elkötelezett tisztelete, számos versében megnyilvánul. Példásan szép megemlékezést írt a rövid, de fájdalmas életutat járt költőről, Radnóti Miklósról. „A halálraítéltnek” című versében tökéletesen megtalálta Radnóti hangnemét, s tudom, ez nem csak hetekig tartó kutatómunka eredménye volt, hanem a költő szellemével való őszinte, tiszteletet érdemlő, teljes azonosulásnak is betudható. Mélyben gyökerező tehetségfáján egy újabb ág rügyezett ki ezzel a verssel.

A legnagyobb elismerés hangján kell szólnom József Attiláról írt költeményéről. „Én továbbviszem fáklyád lángját” adja meg a költőnő a vers címét, s egyben irányt is mutat az olvasóinak a saját rendíthetetlen elkötelezettségéről. „De én élek. S mint túlélő végzet /

bejárom a világ hosszát-szélét, / s rábírom e birka nemzedéket, / hogy a valót sírkövedre véssék. / A valót... hogy Szárszón, aznap este / sétálni vágytál csupán. Szótlanul. / Ízt kerestél az aznapi vershez, / nem sejtve, hogy a vonat megindul.” Meghatóan szép, tévedhetetlenül igaz és felemelően emberséges vers kerekedett az elkötelezett hit és az igazságkimondó akarat mindent elsöprő vajúdásából. Amellett, hogy csodálom ezt a hihetetlen erejű, megalkuvást nem tűrő képességet, vitathatatlan, hogy olyan kiemelkedő költői lelkülettel áldotta meg Őt a Teremtő, mely képes a legparányibb fényforrás birtokában is rálelni a helyes útra, s a legnagyobb fájdalmak, hiányok elviselése mellett sem hajlandó az igaznak érzett, talált, vélt útról letéríteni.

Mindenképp említést kell még tennem a „Vértvajúdó legenda” című költeményéről. Ez a daccal dúsított fájdalomözön, konok kínban érlelt sorokba szedve, egy olyan szenvedő, odavágós kitárulkozás, mely nagyon ritkán, keveseknek tör fel így a felszínre.

József Attila kései siratójának a XXI. századi mesterváltozata ez a költemény. Nehéz vajúdással szakadt ki a költőnőből ez a vers, és a haragos vádaskodás ellenére is az apa iránt érzett végtelen szeretetről tesz tanúbizonyságot, olyan kimagasló költői eszközökkel, akkora átéléssel, melynek olvasása után nincs kétségünk afelől, hogy igazgyöngyként csillog majd e vers a magyar irodalom egén. „Megloptál! A falánk rög gyomrát tömted meg, / jóllakattad meleg, boldog álmaimmal. / Miért fontál eskükből hosszú kötelet, / hogy lásd, amint jelenem húsába irdal? / Jöjj, szórj sebeimre égő nátriumot! / Ezerbűnű vagyok. Ítélj, verj meg érte. / Most nem keresem meg a parányi zugot, / mely régen oltár volt esti vezeklésre. / Gyere, ne ácsorogj ott, / mint vérig sértett halott! / Kóstold meg a kínkeservet, kijózanít. / Vajon lesz-e így is mosolyogni kedved, / ha büszke melledbe dacom kése szakít! / Hallod, Apu, könyörgök... Fel kell ébredned...”

Kovács-Popa Daniela minden versében gyémánt tisztaságú üzenet rejtőzik, hiszen számára a szépirodalmi alkotás nem más, mint lélekpapíron megjelenített, vérrel megírt érzés. Szólhat ez akár a boldogság kiteljesülő felmagasztalásáról, vagy a pokol tüzesen izzó bugyrainak megjelenítéséről, számára az a fontos, hogy minden rezdülését az olvasóval is érzékeltethesse. Az ilyen, belülről dobbanó szívhangok képesek valamennyi érzékeny fülű emberben már-már siketítő hangerővel dobogni. Minden versét az őszinteség szeretetfonalával szövi, mert, aki a szívével tekint a világra, az előtt nincs, soha nem is lesz korlátozva a látóhatár. Bátran ajánlom hát a kedves Olvasóknak e verseskötet olvasását, és bizton hiszem, hogy a költőnő verseinek ismeretében egy új, érzelem gazdag, értékálló, humánus országba váltotta meg az útlevelét.

Millei Lajos

Lengyel

Örömhír

Értesítek minden szépre szomjazót, hogy a napokban megjelent Nagy Ilona első verses-kötete. Olvassuk tehát verseit ráfigyeléssel, nyílt elmével és szívvel, sőt, beleérzően úgy, ahogyan a Költő alkotja őket, mert örökérvényűségek építőköveivel emelte az irodalom bástyájának újabb tornyát. Ajánlom szeretettel minden korosztálynak, bizalmat remélve a Kedves Ifjaktól, akik kevés kivétellel, lassan elfelejtik a szép magyar nyelv vajúdta versek csendpólyába zárt gyönyörét, az olvasás gyönyörűségét.

Megrendelhető személyesen a szerzőtől: icukavics@gmail.com

Ára: 1500 Ft+postaköltség

2016. március 5., szombat

Nincsenek megjegyzések:

Üdvözlöm minden kedves olvasómat!

Olvasóimhoz...

Felhívás...

Megjelent első verses kötetem ! : )

...amikor egy álom folytatódik...

Újabb örömhír...

Újabb örömhír

Örömhír

Blogarchívum

Az ido . . .

Címkék

Őket imádom olvasni...

vörös liliom

akik a virágot szeretik...

Barátok verslista

Olvasóimhoz