2016. március 5., szombat

A fületekbe jajgatom




Foszladozik fönn már az égi vászon,
s fércelése közül hajnalpír fakad,
ott, a magosban, túl a léti rácson,
inogva bomlik az ember-pillanat.

Ám itt lenn, a földön, amíg ellátok,
a szemfüles senkik ostora legyint,
s a korbács alá rekedt ember-bábok
nemlétező bűnért vezekelnek mind.

Szívüket úgy verik, mint a zivatar,
szemük mégis csukva, mélyen alszanak,
s bár minden szemhéj egy-egy vágyat takar,
meggyőzik magukat, vágyni nem szabad.

De én éber vagyok. Míg bírja erőm,
bőszen rázom az aluvók pórázát,
s mint a rémült harcos az aknamezőn,
várom a ráeszmélés szent óráját.

Nincsenek megjegyzések: