2016. február 7., vasárnap

Ó, nem tudják ők



Bűnösök mind, kik csonka szót emelnek,
s bizony cinkos az, ki pelyvát magasztal,
nem tisztelve se hagyományt, se nyelvet,
lélekföldünket telehinti gazzal.

Hát nem bántja a szemét senkinek sem
a mennyboltig felszökő szenny-tömkeleg?
Hagyjuk, hogy a vers rangja odavesszen,
hagyjuk, hogy mindünkre sarat öntsenek?

Meddig tűrjük még ezt a harsány hangot?
Nem ráz tőle senkit a hideglelés?
Mind poéta itt, ki két rímet alkot,
nem tudják szegények, hogy a rím kevés. 

Nem tudják, hogy a szó hűsítő balzsam,
és, hogy a betűkben rózsák lengenek,
hogy minden gondolat gordonka-dallam,
s hogy a varázsigék kincset rejtenek.

Ők nem tudják. Nem mondja nekik senki,
hogy a vers zene, a vers zajló vízár,
hogy minden lélekhúr a bűbájt zengi,
s hogy a sorok közt a csönd is muzsikál.

Ki lantot penget, az templomot épít,
és dicső szavakból szent oltárt emel,
zsoltárt danolva anyanyelvet szépít,
s egy nemzedéket e szentélybe terel.

Nincsenek megjegyzések: