2016. január 15., péntek

Túl a virágzáson



Nem hajt már új virágot a lelkem,
szívem friss zöldjét megcsípte a dér,
végső könnyem ejtem.

De könnyét önti velem a sötét,
s akár a gyeplőt, csüggedten rázza
fonnyadt száram tövét.

Mindhiába. Száz könnyet is önthet,
sorvadt vágyú, gyász ízű ajkam már
csókolja a földet.

Ám nem múlok el hitvány-hasztalan.
Áldott, tavaszt vágyó szívrögökbe
elültettem magam.

Nincsenek megjegyzések: