2016. január 10., vasárnap

Ébredés



Lehunyt szememre rést feszít a hajnal,
s ijesztő árnnyá gyűri függönyöm.
Elúszik álmom, mint egy fürge halraj,
s én ébredek: homálynak ütközöm.

Az óra kattog, lépte csendet tördel,
erőtlenül a falnak dől a fény.
Az asztalon, kezébe rejtett tőrrel,
rémisztő lénnyé lesz a zöld növény.

Egy kis darabka éj, mi itt maradt,
most félszegen lapít az ágy alatt,
s körötte egyre kövérebb a reggel.

Hallom, mint koccan bögre és kanál,
s lassan minden a két lábára áll.
Veled vagyok, s így boldogan kelek fel.

András Kolev

Nincsenek megjegyzések: