2015. december 14., hétfő

Téli alkony

A csend kötöget hosszú hallgatást,
mint mama a sálat téli alkonyon,
fedi bennem a vacogó suttogást,
mikor ernyedő vállamon átdobom.

Hunyorog a neonfény, sötét vakít,
árnyék reszket az aszfalt jegén,
mellkasomban szívem láncon vonyít,
galamb riad meg a dermedt jegenyén.

Lelkem rajtam, mint hosszú kabát
melyet cibál az emlékezés szele,
zsebéből pergeti a múlt aranyát
s a jelen átlép rajta, mit kezdjen vele?

Tóth János

Nincsenek megjegyzések: