2015. december 3., csütörtök



    Mártus,
ma délben adtam föl számodra egy táviratot Londonba. Hogy spóroljak, ravaszkondom kellett. Mi az, hogy szeretlek? Nagyon szeretlek – de ez már két szó és kétannyiba kerül. Így hát a következő zseniális (ez természetes) trükköt alkalmaztam, azt írtam, hogy Taimbienfort. Erre a kisasszony megrökönyödve kérdezi: Was ist das? – Ez? Ez Egy szó. – Milyen nyelven? – Hollandusul. (külön ezért tettem a bien mögé a fort-t, pedig fordítva helyesebb.) – Hollandusul? – Hollandusul. – Nincs itt több szó összevonva? – Ó, dehogy. – Azért kérdem, mert nékem felelnem kell érte. –Erre elkezdtem alkudni vele. – Ugyan, kedves kisasszony, ki jön rá arra, hogy ez a hollandus szó hány részből áll! Erre ő – de biztosan hollandus szó? – Bevallottam neki, hogy francia. De nem összevont. – Akkor bocsásson meg, mert felelős vagyok és meg kell kérdeznem az ellenőrtől, hogy tényleg nem két szó-e. Kisasszony, kisasszony, egészen őszintén mondom, hogy nem két szó. - De igazán? Mert én még nem régen vagyok itt, és tudtomon kívül nem szeretnék szabályellenességet elkövetni. – Igazán nem két szó, hiszen nem is lehet kettő, mert négy. De csak azt a kettőt jelenti, hogy nagyon szeret. –Hogyan, hány szó? – Négy. –Négy? – Igen, kisasszony, azt hiszem jobb lesz, ha magyarul írom meg. – Ezután vettem egy új blankettát, a South Kensington és Manson Place-t írtam egy szóba. Azt mondom – kedves kisasszony, én szerelmes, de szegény fiatalember vagyok, muszáj egy pengőt spórolnom, különben nem futja. A táviratot pedig föl kell adnom, mert megígértem, hogy mire megérkezik Londonba az én gyönyörűm, addigra írok neki. Eddig nem írhattam, hát muszáj telegrafálnom, mert az én gyönyörűm egy sárkány és összeszid, ha nem tartom be ígéretemet. Azután én búsulni fogok és a kisasszony sem örül. – Elneveti magát. – Maga igazán kedves, de szerelmes bajait én igazán nem enyhíthetem. – Óh, félre tetszett érteni, mert nem spórolok a szívemmel, az eszemmel szerettem volna, de hát ha nem lehet... De sürgősen tessék elküldeni. - Kedves uram, már délután ott lesz. 20.-án délután. – nagyon , nagyon köszönöm, ön igazán figyelmes és jó és én ha lehet, boldog vagyok. – isten önnel. –Látod, majdhogynem könnye pergett a sors szigora miatt szegénynek- de nem tudta, hogy mégis megspóroltam a pengőt, illetve föladtam a  táviratot. – Látod, milyen rémes bonyodalmakat okoz, ha az ember nemcsak úgy egyszerűen szeret, hanem nagyon szeret. 

József Attila

Nincsenek megjegyzések: