2015. december 14., hétfő

Cselekvés



Szívünkben hamisítatlan szeretet ragyog.
Tisztasággal takarjuk a reggelek álmos
botorkálásait, a magunk mögött hagyott,
zsúfolt napok olykor haszontalannak tűnő
perceit. Rebbenésnyi mozdulatba zárjuk
kézfogások, érintések, pillantások, és
hallgatások törékeny vágy-villanásait.
Fényáteresztő lelkünk boldog ünnepre vár.
Az eljövetel küszöbén toporogva tőrt
temetünk képzeletünk sötét vermeibe,
s kérjük megfeszített sorsok bűnbocsánatát,
feledésbe remélve a gátlástalanság
fölényes, túlzó törtetéseit. Elbújnánk
a fagyos fákra feszített fénysorok mögé,
de testünk a földön cselekedni hivatott.
Határidős decemberi önvizsgálatban
karon fogjuk a magány szürke vacogását.
A kabát, mit ráterítünk, egy jó szó csupán,
mit kalitkában őriznénk tovább, hogy el ne
szálljon a kozmosz gigantikus örvényébe.
Parázsból szikrákat lobbantunk a törekvés
lendületével, s fáradtságunkra akasztjuk
a hiányt, a vitákba varrt kifogásokat,
a gyűlöletbe mart haragot, mert reméljük:
szívünkben hamisítatlan szeretet ragyog.

Arany-Tóth Katalin

Nincsenek megjegyzések: