2015. december 14., hétfő

C’est la vie



(Ilyen az élet)

 Naponta kenyérrel kínál a drága,
tálcámra teszi a szerető vágya.
Süteményt süt másnak, pénzt költ virágra,
mert Ő gondol a nincstelen világra.
Majszolom kenyerem, nem élek mással.
Ó, csak már egyszer kínálna kaláccsal.

Dicséri hajam, jól áll a fejemen,
s fésűt nyom kezembe az egyetlenem.
Vág, igazgat másnak engedelmesen,
s ha önző módon ezt rossz néven veszem,
elhalmoz Ő, bölcs, éltető tanáccsal.
Ó, csak már egyszer kínálna kaláccsal.

Mellém bújik este, vigyázza álmom,
természetesnek veszi szuszogásom.
Ám imát mond másért, s az elmúláson
jajong, kesereg. Úgy könyörül máson,
hogy fényemet óvja acélos ráccsal.
Ó, csak már egyszer kínálna kaláccsal.

És mégis... Ó, Te ronggyá szakadt Élet,
a halálodig szolgállak én téged.
Enyém a szürkület. Szikrázó kényed
szórd csak másra, ha ettől nő erényed.
Vigyél csak mást fel arra a padlásra.
Kenyéren éltetsz, s nem vágyom kalácsra.

Millei Lajos

Nincsenek megjegyzések: