2015. november 7., szombat

Magánykövek I.



Sok dolgom van, most írni nincs
időm s energiám.
Szeretni sincs. Pedig tudok
nagyon szeretni ám.
Örömbe már ma semmi más,
magányos szirtfok old,
és az sem kell tiéd legyen,
nem kell, hogy birtokold.
Nézném, hogy hangyaként nyüzsög
az élet ott alant,
s ropogva égne lángidőt
a szálkás száru lant,
kárminvörös parázsba hull
az álma reggelig,
nincs most időm. S ha lenne még,
magammal eltelik.
Hát visszazárom, így legyen,
magamba mind a bajt
s a hűlt csodát. Se mag, se fény,
eső, mi szárba hajt,
magánykövek, s az út szalad,
ezernyi látszat ok
hasít, hogy menni, tenni kell,
ez ellen lázadok,
és nincs időm megélni most
a nap, a szél ízét.
Szeretni sincs, pedig tudom,
szeretni, élni szép.

Hepp Béla

Nincsenek megjegyzések: