2015. október 10., szombat

Versek I.



Mint tébolyult, ki lángbaejti karját,
s az érthetetlen kíntól üvöltve sír
és tűr és vár és nem kutatja
fájdalma okát és menekülni a kíntól elfelejt.
Így sírtál te is nemrég e hallgatag
falak közt, s jajodnak csak a visszhang
felelt, még közönybemerült lelked is elhagyott!
Óh nem te sírtál, csak a tested! csak a szenvedő
állati hús sikoltott és süllyedő eszméleted
az értelmet többé már nem kereste.
S ha a kiderült eget kérdenéd: miért?
Felriadt lelked mit tud felelni?
A kapocs kinyílt, s véresen eleresztett.
Üres vagy, s mosolyogsz.
S megvert lelked nem őriz többet a múltból,
mint tébolyult, ha süket álmaiból
megrázkódva eszméletre tér.

Török Sophie

Nincsenek megjegyzések: