2015. október 24., szombat

Lengyeli idill




A Hold hanyatt feküdt a diófa ágán,
habkönnyű álomként ringatózott rajta,
s ahogy együtt táncoltak a szél kottáján,
úgy nyitotta zsilipét a csodálkozók ajka.

A domb már szendergett. Csak halvány, rezge fény
szállt magason fölötte, akár egy madár.
Istenem, oly szép volt, mint élő költemény,
ahogyan füstszínvarázsba omolt a láthatár.

Télillat ölelt, mit messze kertek küldtek,
és lelkem fájni kezdett furcsán, betegen.
Amint gyönge húrjai meg-megpendültek,
keserű könnyek özöne folyt át az ereken.

Pedig egy röpke perc volt, vagy még annyi sem,
s a Göncöl rézszekerén loholt is tova,
de azóta folyton kérdőre von szívem,
a mesebeli, drága csoda hova lett? Hova?

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

"A csoda benned van,
Te kelted életre.
Minden nap szép lehet,
Csak nézz a szívedbe.
Engedd a lelked szabadon szállni,
S a boldogságot magadba zárni.
Lásd meg a szépet, érezd az illatát.
Szereteted borítsa a rétek virágát.
Nyújtsd ki kezed a rászorulóknak,de
Ne ígérj csillagot, ne ígérj hamisat,
Add a legtöbbet, amit lehet,
Add önmagad!"
(VeKo)

Csodás, és végtelenül jól egyben van az új műved, Kedves Daniela.
Köszönöm, hogy ismét beszívhattam ezzel a lét illatát.
Szeretettel: -aK-

Vörös liliom írta...

A csoda csak akkor képes életre kelni, akkor képes ránk hatni teljes erejével, ha van kivel megosztani annak elbűvölő szépségét, kedves Barátom.
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt voltál, hogy tudattad velem, nem csak láttad, de érezted is a lét illatát. Boldoggá tettél.

Szeretettel: Dana