2015. szeptember 26., szombat
A maga(d) módján
Bánom is
én, hogy szópenészen élek,
s hogy
az is szeszélyes, hazug, fénytelen,
hogy
álmaimon úgy virraszt a végzet,
akár
magányon a mázsás félelem.
Hozzászoktam.
Léleksebem nyílásán
langyos,
félkész vágyat sose csepegtess,
százszor
üszkösödjek inkább így, árván,
de a
magad módján engem ne szeress!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Mennyire igaz ez, Kedves Daniela !
Mennyire pontosan értem, mit rejtenek versed szavai.
Elfogynak szavaim, de van, aki talán jobban elmondja:
"Mindent, vagy semmit...
Nem érem be kevesebbel,
nekem az igaz szerelem kell.
Lángra lobbant szívvel
meztelenre vetkőzött lélekkel
hozzád bújva megpihenni,
két karodban álmodozni.
Elveszni mámorító
érzéki csókodban.
Nem érem be kevesebbel.
Ha nem lehetek a mindened,
a senkid nem leszek.
(Fehér Szilvia)"
Tetszett ez a versed is !
Köszönöm, hogy olvashattalak.
Szeretettel: -aK-
Végtelenül boldog vagyok, kedves Barátom, hogy érted, érzed a verset. Jaj, de sokszor hallottam már az évek során, hogy " de hát én szeretlek téged... a magam módján!" Mindig kevésnek tartottam, éreztem.
Nagyon köszönöm az idehozott idézetet, bizonyosság ez arra, hogy nem csak én keveslem az ilyenfajta szeretést.
Köszönöm, hogy elidőztél nálam, örülök, hogy tetszett ez a vers (is).
Szeretettel: Daniela
Megjegyzés küldése