2015. augusztus 22., szombat

Hiányzol




A házban rólad beszél az ágy, az asztal,
a csüggedt ajtó mellett árválkodó szék,
s a kristálykacajú pohár úgy magasztal,
hogy száján őrzi még ajkad erezetét.

De rólad csacsog most a boldog öntudat,
te, csak a képzeletnek engedő anyag,
s míg szívem epedőn tegnapok közt kutat,
behunyom a szemem, hogy végre lássalak.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

"...s míg szívem epedőn tegnapok közt kutat,
behunyom a szemem, hogy végre lássalak."

Bár nem az dobja fel leginkább az embert, ha
azt, aki neki fontos, csak csukott szempillái
mögött láthatja, mégis úgy gondolom, mindig
eljő az a perc, midőn a nekünk kedvest nagy
öleléssel vonjuk keblünkre új találkozáskor.
És ezért... mindig érdemes várni.
És akár a tegnapok közt is kutatni.

Kedves Daniela, nagyon tetszett ez a műved is!
Köszönöm. Nekem sokat jelent.

Szeretettel: -aK-

Vörös liliom írta...

Majd kiugrottam a bőrömből, amikor láttam az itt hagyott léleknyomaidat, kedves Barátom. Köszönöm az örömmel átitatott pillanatokat...
Életünk nagy részét várakozással töltjük, ezért néha önkéntelenül is becsukjuk a szemünket, hogy magunkba tekintve pillanthassuk meg azt, akit szeretünk.
Őszintén köszönöm, hogy itt voltál.

Szeretettel: Daniela

Zsuzsi írta...

Átjött üzeneted. Különösen a "kristálykacajú pohár" tetszett, találó szókép.
Ölellek.

Vörös liliom írta...

Köszönöm, Zsuzsi, hogy (itt is) kiemelted ezt a szóképet. :) Ha tetszett, akkor már érdemes volt megalkotni. Köszönöm.
Ölellek én is.