2015. július 12., vasárnap

Szűz csönd temet



Olyan áhítattal állnék ma eléd.
Kapaszkodnék száz láthatatlan szálon,
s mint ki zsámolyodhoz viszi mindenét,
csakhogy lábadnál minél tovább álljon,
úgy vinnék én is reményt, hitet, álmot,
hogy ezer évig legyen mit csodálnod.

De hiába állok. Csönded zúg le rám.
Pedig mennyi láz, vágy, mennyi akarás
zúgott, örvénylett, forrt akár a hullám,
s úgy összetört mind, mint elaggott varázs.
Ott, ahol hit, remény, álom volt nem rég,
ott gyásztáncot rop a reménytelenség.

Nincsenek megjegyzések: