2015. július 5., vasárnap

Csendes lankán...



Ó, hányszor volt, hogy szárnyalni akartam,
pedig csak a szél játszott velem,
ahogy rőt levelekkel az őszi avarban,
s koptam, morzsolódtam, mint a sziklák a hegyen.
Pedig annyit vágytam azt a Kisvirágot,
mely a bércek falán nyitja ki szirmait,
s onnan nézni fentről a végtelen világot,
közben elfeledve életem kínjait.
Ám az elfáradt szív kietlen és gyenge,
szétlopta melegét a nyargaló idő,
- még elfogad, de nem kér, feladja a beste -
lángvörös testére vad inda, s moha nő.
Összeszorult szívvel már nem tudok repülni,
csak távolról csodálom a magas bérceket,
most egy csendes lankán szeretnék leülni,
hátha gyopár növi be egyszer a völgyeket…

Nagy Ilona

Nincsenek megjegyzések: