2015. július 12., vasárnap

Ballada



Itt vagy karomban - s messze túl kutatlak
s a szemeddel nehéz pillantást váltok:
két múltba nyíló párás, fátyolos ablak -,
kitárom, és a felcsapó homályba
kikiáltok...

S ihol mécs villan, két szemed kigyull
S felmérik régi fényétől beszőtten,
az évek sűrű fátyla rendre hull -:
s most önmagad zsongó emléke állasz
előttem.

Itt vagy, karomban, fogod a kezem,
így múlik el kezünkön át az élet,
s most, most megáll! - Terád emlékezem
s e kézszorításban találkozom
tevéled...

Itt vagy, dobogsz, szeretlek és - hiába
mégis találkozásunk egyre gyérül,
a lépteidet lépteim nyomába
igazító idő a multunk kéri
bérül...

S mint fogyó hold úgy múlik lopva rólunk
a régi arc s szemünkben régi lelkünk,
az idő sarcol és mi sírva szórunk
az aranypénzt multunk drága aranyából,
felejtünk...

Itt vagy, karomban, s így felejtjük egymást,
és nagy, közös bánatunk összebékül,
mienknél nincs nagyobb szerelmi zálog:
mert önmagunkat adtuk át egymásnak
emlékül...

Mittay László

Nincsenek megjegyzések: