2015. július 5., vasárnap

A Sínai hegyen




Ma úgy emlékszem, szikla volt alattam.
A lába végtelen mélységbe omlott,
Lenéztem és egy örök pillanatban
A mélység messze kékje szertebomlott.

És láttam távol, hogy pihen a föld:
Lent városok, s buzgó földek feküdtek,
Mint fáradt társak, melyeket betölt
Nyugalmuk és áldása Istenüknek.

És láttam, hogy itt fenn magamban állok,
Égtől, földtől, álomtól elhagyottan
És láttam messze tőlem a világot
És nagy tüzet láttam a csillagokban.

Szemem előtt, mint tűzkígyó kilobbant
Egy gondolat, s ez volt, hogy én ma lettem,
Úr enmagamnak és a csillagokban
Írva vagyon, hogy másoknak születtem.

Monostori Hugó

Nincsenek megjegyzések: