2015. május 25., hétfő

Térdepléseim



Csak a múltat látja tisztán az ember,
a többi fényt vár, esők és ködök,
míg a Nap bevilágít egyszer;
gyógyulna már, mi szívemben törött.

Hold-arcú magam papíron százszor
megtelt és fogyott, miként az idő,
csak rólad írni nem voltam bátor,
indát remélek, holnapra kinő.

Addig suttoglak, és szüntelen ások,
magamban vájva mélyednek odút,
melengetni, mi csontig kifázott;
hajadban virág, hol meg koszorúk.

Bíbor Kata

Nincsenek megjegyzések: