2015. május 1., péntek



Minden a tied, bezárt szobádból
tied az egész világ. Tied, ha nem kell!
De ha kinyujtod kezed utána:
elszökik tőled, mint szökellő híg sugár.
Itt állsz csüggedt karokkal s tág szemeidben
könyörgés ül, - de ki látja a te szemeidet?
A bölcs magány üvegfalai keményen védenek
az eleven világ elől, kegyetlen elzárnak
az édes világ elől! Láthatsz mindent
és hallhatsz mindent, de téged senki sem lát.
Látod, ihatik, aki szomjas és ehet az éhező,
de téged sötét varázslat bűvöl s szomjad előtt
medrét váltja a forrás s a kinálkozó gyümölcsfa
kacéran lendíti lepkegallyát magasra.
Mint idegen bolygó rejtélyes népét,
a boldog embert úgy figyeled szorongva
s igyekszel félénk mozdulattal követni okos lépteit.
Elvérzett erőid bámulattal nézik dühös könyökök
s térdek vad táncát, félelmes fogak bősz csattogását,
s óriásra duzzadt nyakakat látsz fáradhatatlan
falánk torokkal. Sikolthatsz, sikolyod csak
téged ébreszt! együgyű lettél, mint gyenge gyermek;
s hiába ütnéd a kaján világot: vak ökleid megütött
testedre hullnak vissza. Üssük hát ketten! kiáltod,
s a sors nevetve szórja be szúrós parázzsal szomjúságodat.
Ha nem ihatsz hűs forrás vizéből
majd keserű méreg maró csöppjeit iszod!
Ha csecsemő vágyaiddal vidám völgyekből kiüznek:
a tegmagasabb csúcsról dobod le véres testedet nekik!
Tomboló viziókkal így bünteted a kegyetlen világot, s este
mint orvgyilkos lopakodsz ágyadhoz nesztelen,
kárörömmel várva a megújuló álmot -
mely dühödt késeivel szétmarcangolja
haszontalan szívedet.

Török Sophie

Nincsenek megjegyzések: