2015. április 18., szombat

Nélküled…



A tél után most lágyabb fenn a kék,
s a fehér bolyhok lassan úsznak el,
már felébred a régen látott rét,
és kinn az ágon madár énekel.

Még nem hiszem, de jő a változás,
kibomlik az az összegyűrt levél,
a pitypangsárga nem csak látomás,
de kell még más is, az hogy itt legyél.

Kiáltanék, takarva gyatra kínt,
tagadva gyáván mind mi elmaradt,
hiszen a gyöngyvirág mégis kinyílt
kövérre hízott zöld levél alatt.

Sőt, visszajönnek rég letűnt csodák,
körém terítve pázsitillatot...
de a napnak lecsukló alkonyán
nélküled mégis egyedül vagyok.

Nagy Ilona

Nincsenek megjegyzések: