2015. április 18., szombat

Kimaradt



Tengert álmodó, lusta folyók érnek össze. Visszaáradnak
a hangok, az arcok, megtorpant hullámok rendezik
zilált, vérző partjaikat. Fehér falak
közé szorul a félelem.
( lélegezz, lélegezz )
Nagyokat.
Visz az álom, a minden és a semmi közé, hol nincs se idő, se tér.
Csak hófehér, tiszta álmodás.
Örvénylik, zihál a jelen.
Zuhanás.
Zúg a mély.
Lebegés.
Kék.
Fekete.
Zöld.
Metszet.
Fehér. Villanás.
Bőr alá hatol a most. Húst tép.
( lélegezz, lélegezz )
Nagyokat.
Felkavart, szúrós-szagú hordalék a holnap. Szétkenődik arcomon.
Belemar a szájba. Dobbant. Szorít.
Nem sírok. Nem sírok.
( lélegezz, lélegezz )
Nagyokat.
(...)
A tegnap valami sűrű köd. Hömpölyög. Bekerít. Nem enged. Nem engedem.
Velem szemben ülsz. Kezeid közt apró, törékeny percek. Morzsolod.
Szorítod. Mosolyogsz. Nem adod.
Játsszunk? - Elveszed.
Ki hívott ide? Ki küldött el?
Ki nevet a végén? És most merre vagy?
Háttal állsz a világnak. Napnak. Hullámoknak. Szikláknak.
Fakó arcod ráncaiban már megült a piszkos idő.
(…)
Szemhéj alatt elmosódó, avarszagú képek. Mesebeli, nyitottszemű madarak.
Mesekert. Szivárvány.
Lassuló szívcseppek.
Egy. Kettő. Három.
Szívdobbanások. Szívzuhanások. Szívzubogások.
Négy. Öt. Hat.
Fájdalmat suttogó folyosók. Jajdul a görcsös éjszaka. Zsugorodnak
a hideg falak. Mohóságuk végtelen. Felemészt a sötétség.
( lélegezz, lélegezz )
Nagyokat.
Ez csak egy túlírt pillanat. Nem itt ér véget a nagyutazás, nem itt
kezdődik a MásVilág.
Majd egyszer...
Eltorzult arcú esték karjaiban. Fák keserű ízű kérge alatt.
Kavargó ködben. Zsibbadt ölelésekben. Hanyatt fekve. Lebegve.
Istentelenül.
Szárnyatlan. Hangtalan. Majd. Egyszer.
Most vékony cérnaszálon himbálózik a pillanat
Ringat, megtart a hangja, vigyáz gyenge karja.
A monitor cikcakk életverseket ír.
( lélegezz, lélegezz )
Kicsiket.
hisz
tegnapután
egy
lélegzet
kimaradt…

Szilágyi Hajni

Nincsenek megjegyzések: