2015. április 5., vasárnap

A hamu újra lobot vet



Még üres ugyan minden fecskefészek,
s a kegyetlen szél még durván rám rivall,
de ellenére vígan fütyörészek,
ajkamon éled egy fényünnepi dal.

A szél elnémul. Nem zörög, nem zihál.
Bár háttal állok neki, hallom, követ,
tetszhalottként ül a fák lábainál,
mint a némaságra kényszerült kövek.

És hirtelen az ég aranylángot ont,
édes enyhülést és gyémántport havaz,
s a nyír derekán, hol eddig hólé folyt,
tüzet rak az árnynak újra a tavasz.

4 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Szép, tavaszi vers. Már vártam ezt az évszakot, szeretem. :) Elég volt a hosszú, téli éjszakákból, és a hidegből.

puszillak

Vörös liliom írta...

Én is vágyom rá nagyon, Zsuzsi. Ez a tél nagyon kikezdte a szívemet. Nem is emlékszem, hogy vágytam-e így eddig valaha is az éltető napfényt, mint mostanság...

Köszönöm, hogy itt voltál, olvastál.

Puszillak

Névtelen írta...

"És hirtelen az ég aranylángot ont,
édes enyhülést és gyémántport havaz,
(...)
tüzet rak az árnynak újra a tavasz."

Kedves Daniela, bár úgy elsuhant a tél, hogy szinte észre sem vettem, azért mégiscsak szebb napjaink vannak mostanában.
A tavasz pedig csak rakja azt a tüzet ! :)

Köszönöm, hogy olvashattalak.

Szeretettel: -aK-

Vörös liliom írta...

Jó látni, hogy vannak, akiket nem kezd ki a tél zordsága, kedves Barátom. Bárcsak én mondhatnám ugyanezt...
Köszönöm a rám figyelést.

Szeretettel:
Dana