2015. március 22., vasárnap

Virág a virághoz



Pipacsom, ne feledd: kicsi virág vagy,
szerényebb, mint a pálma.
Nem akad együgyű, gonosz és gőgös,
aki így, virulón kikapálna.
Üdezöld derekad ridegen ingasd,
mert a rozs majd forrón ring rád;
s koszorút teköréd nem övez ember,
csakis én, szomorú szederindád,
aki véd. Ne remegj, jöhet a dél is:
betakar lenge, balga tagom.
Tenyerem leterül. S hová dérrel
dühösen rohan a viharok ezre,-
vigaszom éltet. Hallgatagon...
S ha meg a zivatar lezuhog, én majd
ábrándommal égre vésem
gyönyörű alakod, ahogyan ébredsz.
Ahogyan unod a heverésem.
Tavaly is ugyanígy nyakadat szelték,
végiggázolt bamba, kergült.
Fejemen e miatt kasza cirpelt,
kacajom letörött, odaperdült,
elibéd, pipacsom, pirosan. Érzőn...
Ismertem már én a rendet:
Foganunk. Rügyezünk. S fut a nyár, ismét
megigéz. Megaláz. Kiterenget...
Ne tagadd: egyedül - igaz-e, kedves?-
rémesek az árnyas esték!
Pedig az örömök öledet eddig
dalolón eleget berepesték...
S mesefád szakadó levele láttán
most meg gond dúl? Rág a bánat?
Sose bánd, pipacsom! Hamis a sorsunk.
Neveti rabigád. Rabigámat.
Emel is. Tipor is. - Suhog a sarló!-
S te talán este nyesve lesed:
megyek-e sugaras hulltad után?
- És leszek-e párod, hű jegyesed?...
Megyek én, pipacsom. Csatakok mentén
véresen lóg kedvem karja.
Ezután nagyon is siet a sár,
hogy gyerekes szememet betakarja.
De a sár örökös, tapadó hűség,
mindig alkot, arcot másít...
Szereti a szám, szereti a szád,
szereti egész a hervadásig.

Cserhát József

Nincsenek megjegyzések: