2015. március 7., szombat

A menekülő kedveshez




Megkinoztalak kedves, lelkem fenevadjait
Rádszabaditottam.
Rémülten menekültél előlem.
Szememmel egyideig még-még követtem
Tovatűnt alakod -
És aztán: elvesztettelek.

Most hol találjalak meg ujra?
A tüskés bokrok közt amerre futottál,
Még itt leng egy-egy foszlánya ruhádnak
Ahogy leszakadt rólad cafatokban.
De bomlott szőke hajad
Százfelé úszik a levegőben
S vonagló szájad piros foltja
Ezer irányt mutat
S iszonyodó kancsal szemeid
Millió ponton cikáznak egyszerre:
Merre vagy? Hol keresselek?
Hol roskadsz össze végül aléltan,
Hogy mellédrogyjak s imára kulcsoljam kezem:

Isten
Ki kitaláltad magadnak a legnagyobb kéjt:
Elhagyni az embert, de csak azért hogy visszataláljon Hozzád,
Súgd meg neki most, az én meggyötört szegény madaramnak,
Hogy a lélek örök üdve a harc,
A harc, hogy visszaszerezzük amit könnyelműn elveszítettünk -
Óh könnyelműség, teremtés titka, kéjes ajándék,
Most alszik a kedves,
Most engeszteld ki: szálld meg őt,
Szálld meg őt mennyei mámoroddal, Ámen.

Gellért Oszkár

Nincsenek megjegyzések: