2015. február 28., szombat

Szókrakész




Úgy fordulunk, miként a nyár forog,
hol napsütés, hol villám, záporok,
csöndes esték csillagokba fontan;
hogy szeretlek, milyen régen mondtam...

és úgy vagyunk, akár a téli kék
jegek tükrébe dermedő mesék,
vörös szirmok hólepte téli kerten;
bevallani magam, azt mégse mertem...

 s az ősz; a földszínekbe gyűrt szavak
avarszerű körökbe rajzanak,
ahogy a szél köréd keríti, nincs tovább;
s csak én lehettem ennél büszkébb, ostobább,

te úgy tudod mosolyba vinni el
a gondjaim, amennyit érdemel
a kínom épp, s ha némaságra hűt a lélek,
te vagy, aki szavakra kelt, s a hitre: élek.

Hepp Béla

Nincsenek megjegyzések: