2015. február 14., szombat

Sóvárgás szaggat




Még tombolja magát odakünn a tél,
még nyargal a ködülte, holt mezők felett,
s míg fagykenyeret morzsol bőszen a szél,
a fák csontjain a nyár emléke nevet.

Még hosszú árnyat vet a lemenő Nap,
még mindnyájunk szíve iszonyodva vacog,
de tisztulni látszik fönn egy égdarab,
s hamvas kékje hullámzó derűvel ragyog.

Már nem tart soká. Oszlanak az árnyak,
repednek a rögök, s megújhodik a föld,
kivirágzik a négy sarka a tájnak...
Feleszmélek... a tél még farkasként üvölt.

2 megjegyzés:

mizsu írta...

Hm, ez a legújabb kedvencem tőled, szeretem-vers. :) Örülök, hogy a blogodra is elhoztad.

Ölellek:
Zsuzsi

Vörös liliom írta...

Örömmel olvastam az itt hagyott, nagyon megtisztelő véleményedet, Zsuzsi.

Viszont ölellek!