2015. február 7., szombat

Hajnalodott




Hajnalodott.
Álomból eszméltem, s az ablakhoz hívott
a kócos felhők hátán ásítozó ég.
Messze, napkeleten, szépségében úszott
a távolból világló bíbor hasadék.

Nesztelen pihent mind, mi embertől való,
csak a fák felől csivogott egy-két rigó.
A pirkadat oly meghitten áradt felém,
hogy a szívemig surrant a feltörő fény.

Hajnalodott.
Az éj démona átkarolt, de gyenge volt,
mert lelkem már az üde reggelnek köszönt.
Az álom tűnő foszlányokon lovagolt,
és lassan poroszkálva tűnt vele a csönd.

Arany-Tóth Katalin

Nincsenek megjegyzések: