2015. február 28., szombat

Átadom a vágyamat




Vágy ül a nyakamon, kemény, kitartó daccal
néha nyel nagyot, ám ettől még éhezik.
Gyakran összevész a közös akarattal,
s tovább lép dúlva, de mindig visszaérkezik.

Vágy ül a nyakamon, mely Belőled leledzik,
Te vagy gyökerének mérgező talaja,
már semmi sem olyan, mint amilyen volt eddig,
a nyakamra ült vágynak halál a sóhaja.

Vágy ül a nyakamon, bár a Tiedén ülne,
hogy fojtogasson Téged minden hajnalon.
S míg a hiány a füledbe kételyt hegedülne,
a holnapok mosolyát látnád az arcomon.

Szelíd reménylelkem csitítana Téged,
segítene Neked minden fojtás előtt,
simogatással hergelném forrásig a véred,
és szájból-szájba adnám az éltető levegőt.

Átélt kínjaidtól szívem szomorkodna,
angyali lényemet karmolná a bánat,
édes csókot nyomnék síró homlokodra,
de örökre ott hagynám nyakadon a vágyat.

Millei Lajos

Nincsenek megjegyzések: