2015. január 17., szombat

Visszanézek...



Itt vagyok még.
Ha szólalsz hát még hallom.
Itt állok még
az ébenfok fekete szélén.

Én nem tudom merre
ugyan föl, avagy le
visz e messzi lépcső?

És nem tudom vajon
gránit, kristály, gyémánt szikrás keménysége
tömörül-e súlyos, fekete fájában?

Vagy aludt szívekből
kálváriás, véres, fáklyátlan ingó út?
Csak elindulok.

Ám most még állok itt.

Lehet, hogy még királyom lennél.
Lehet, hogy a könnyeim is megszületnének
Lehet, hogy számodra isteni baldakint emelnék
s fényes palástodhoz csókkal kuporodnék
- hűs bálványa mellé imádkozó fakír -
szünetlen imával.
Lehet, hogy így a lábaidhoz omolnék
mámorom szertehullt mézes rózsáival...

Oh talán... talán még királyom lennél.

Nem tudom...
Csak megállottam a merő párkányon
- holdsütte kék ciprus - tán oly szomorúan
s ha szólasz, még hallom.
Most még visszalátok
Mert megállottam.
Mert még itt vagyok...

Kovács Mária

Nincsenek megjegyzések: