2015. január 24., szombat

Megállnék a mában



Puha csönd ölel. Jótékony homály.
A szél sem jár táncot a tölgy levelén,
ma nem mardos a múlt, jövőm se fáj,
jelenem szemében csillan a remény.

Lelkem falához bizalom tapad,
tesped, növekszik, mint köröttem a csönd.
Jaj, szívemnek, ez elnyűtt harangnak,
oly bizarr a hit, mely átjár és betölt.

2 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

A hit, a remény bizony nagyon fontos dolgok. Azok nélkül, talán képtelenek volnánk megállni a helyünket a jelenben. Jó volt nálad olvasni.

Vörös liliom írta...

Ha nem tévedek, két évvel ezelőtt született meg ez a versem, Zsuzsi. :) Múlt héten fújtam le róla a két ujjnyi port, egy kicsit még csiszolgattam rajta és végül úgy döntöttem, közszemlére teszem.
Ha nem tévedek, szusi írt egy nagyon szép gondolatot a reményről pár éve. Nem tudom szó szerint idézni, de azért igyekszem: " a remény elviselhetővé teszi az az időt, melyben arra várunk, ami sosem jön meg."
Köszönöm, hogy olvastál.