2015. január 3., szombat

Lélekszéllel szemben




Ó, be utállak, be megvetlek, lelkem,
én vézna bordámból vert börtön,
addig kínzol, míg el nem énekeltem
az élők nyomorát e földön.

Ó, be viszolygok tőled, te szolgakéz,
tétova lágyság, satnya, béna,
ha ütnöd kellene, erőd odavész,
s puha ölembe hullsz alélva.

Be volnék inkább méreg minden szájon,
mintsem velőig szőtt alázat,
bőröm nem kopna el száz kapzsi vámon.
Ó, megalkuvás, be utállak.

2 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Elgondolkodtató vers. Tetszik a címe. :)

Vörös liliom írta...

Néha nehezen viselem el a saját gyengeségemet, jóhiszeműségemet... néha szeretnék olyan lenni, mint a legtöbben ezen a világon, közömbös és önző. Akkor kevesebb fájdalom, csalódás érne, azt hiszem.
Köszönöm, hogy olvastál.
Ölellek érte!